1987. március 19-én születtem. Ír táncolni 2003. őszén kezdtem el, jórészt egy kéthetes dublini nyelvtanfolyam hatására, ahol teljesen beleszerettem az ír kultúrába és zenébe. Egy másik magyar iskolában kezdtem táncolni, és ott tanultam egészen 2007. novemberéig, amikor Lindával, Edittel és egy másik barátnőnkkel, Annával el nem jöttünk a Celtic Sunrise-ba. Fél éves kihagyás után, 2008. nyarán léptem fel először, azóta többször is, és bár a lámpalázam még máig kitart, nem cserélném el ezt az élményt semmire. Mára már nem tudom elképzelni az életemet a tánc nélkül.